A TERMÉSZETTEL

A természet furcsa hangja szól
s te tudod, érzed e nélkül
már nem élhetsz

kell az erő, e ritkán kitörő
szenvedélyes ritmusával

bódít téged a táj

zizegések, mormolások,
érces hangok, rikkantások

hintajával nézed vissza
életed elmúlt perceit
a jókat s rosszakat,
elfáradt elvadult
józanságtól elvakult

múltadat

táncolni hív a keringés áramlata
te csak üldögélve gondolod,
hogy most végre megállt az idő előtted
csak a természet hintajával haladsz előre

bár hunyorít szemem,
az ég kék
s ámulatba ejt,

gondolataimban elmerengve,
messze szállok fenn az égen
s találkozom a seregélyek özönével
hát igaz nyár ez:
úszom s járok-kelek
bebarangoltam a zöld koronájú természetet
valóság ez,
tudom, hogy ide tartozom,
benne élek,
felszínén a nagy Földnek